XVII.
Gazdasági válság, mindenféle tejháborúk
és mozgalmi szervezkedés
Amíg 29-ben még az országban termelt
tejfelesleg okozta a gondokat, addig 32-ben meg már az, hogy az előző évek 310
millió lt-es termelése 7 millió literrel csökkent. Ez olyan folyamatos jelenség
marad, ami eltart egészen 36-ig. A kis és középüzemek leépülnek, csak az
egyébként is tőkeerős és államilag támogatott (103.táblázat 104. táblázat)
nagyvállalatok tudnak talpon maradni. 29-ben a fővárosi vállalatok 5325 főt
foglalkoztattak, 32-ben 600-zal kevesebbet, a munkanélküliek számát tehát a
tejipar is növeli. Az elbocsátottak között szerepelnek a szervezett munkások
is, méghozzá a névsor elején. Az élelmezési dolgozók szervezetének vezetősége
ugyan minden tőle telhető támogatást megad áldatlan munkakörülményeik és az
alacsony bérek ellen lázongó tejipari munkásoknak, a KT vezetősége azonban
tűzzel - vassal írtja a szervezkedést. Nem riadnak vissza semmilyen eszköztől,
kezdve a hamis vádaskodástól egészen a zsarolásig. A hangadók ellen választott bírósági
eljárást kezdeményeznek, de megakadályozzák, hogy az érintett tejkihordók ott
vallomást tegyenek. Kiderülne ugyanis, hogy az ominózus járatkésést nem az ő
hanyagságuk okozta, hanem az, hogy nem volt legyártott tej. A KT vezetői szóban
elismerik dolgozóik szervezkedési jogát, az ilyen konkrét esetekben azonban durván
fellépnek ellene.
Az élelmiszeriparban (eleségipar) a
molnárok, sütők és húsosok között már van hagyománya, kialakult módszere a
szervezkedésnek, a tejiparban azonban csak 1928. május 25-én teszik meg a kezdő
lépést. A tej- és tejtermékmunkások és munkásnők szervezete ekkor tartja meg
alakuló ülését. A központi szervezettől kiküldött szaktársak ismertetik az
alapszabályt és megszavazzák az egyesülést. A következő, jún. 14-i ülésen pedig
már olyan határozati javaslatot fogadnak el, amely így, utólag olvasva is
nagyon jól megvilágítja a tejipari munkásság akkori helyzetét:
1. „Leghatározottabban követeli a gyűlés,
hogy a szervezkedési szabadság a tejvállalatok által minden időben,
tiszteletben tartassék és már eleve is tiltakozik az ellen, hogy bárki is elbocsátható
legyen azért, mert szervezkedni, vagy abban vezető szerepet vállalt. Már eleve
kimondja a gyűlés, hogy az így elbocsátott munkások érdekét magáévá teszi és
azok védelmére akár a munkabeszüntetés eszközével is akcióba lép.
2. A gyűlés erkölcsi kötelességévé teszi
minden tej- és tejtermék-vállalatnál alkalmazásban álló munkásnak és
munkásnőnek, hogy tagja legyen az érdekképviseletnek és minden alkalmazott
tudja kötelességének, hogy a szervezetének tagja legyen. Egyetlen munkás, vagy
munkásnő sem lehet abban a hitvány felfogásban, hogy a másik, illetve a többi
áldozatkészségét kihasználva szervezetlenül várja, míg azok a jobb munka és
bérviszonyokat kiküzdik: megállapítja, hogy tisztességes és jellemes munkás
csak a szervezett munkás.
3. Megbízza a gyűlés a vezetőséget, hogy
foglalkozzon a tej-és tejtermékmunkások helyzetével és készítsen arról
tervezetet, amelyet a gyűlés elé terjeszt. A tervezet foglalja magába mindazon
sérelmeket, amelyek különféle szempontból a tejvállalatoknál jelenleg
fennállnak. Ilyen kérdéseknek tekinthető nevezetesen az üvegtörés, a
tejjárandóságnak az elvitele, a bánásmód, a büntetések, a kimaradások, a
munkahajtás, a nők megalázó orvosi vizitje helyett az őket meg nem alázó
bevezetése, a ruhapénz rendezése, a megbetegedett munkások visszavételének
kérdése, a nők nehéz fizikai munkára való alkalmazása, munkavégzésnél a
protekció kérdése, vasárnapi munka díjazása, valamint munkabér és munkaviszony,
fizetések, szabadság tárgyában kollektív szerződés forszírozása.
4. Kötelezővé teszi a gyűlés a
munkásnőknek a szervezeti szabályzat értelmében, hogy az üzemekben megválasszák
a bizalmiakat, egyben felhívja a gyűlés a megválasztott bizalmikat, hogy e
tisztség betöltésénél a szabályzatban meghatározott tevékenységet túl ne
lépjék, egyben kimondja a gyűlés, hogy minden munkásnak kötelessége, hogy a
szervezet kiépítése és megerősítése érdekében mindenki tehetsége szerint
közreműködjön.”
A
VII.ker. Peterdy u. 6-8. szám alatti hivatalos helységben, az Élelmezési
Munkások Központi Szövetségében az új szakosztály 99 tagjának állítanak ki
tagsági igazolványt és itt jönnek össze bajos dolgaikat megbeszélni a szerdai
egyesülési napokon.
A KT nem késlekedik a válasszal: a
szervezett munkásokat különböző jogcímen (munkacsoport beszüntetés,
átszervezés, stb.) elbocsátja, de tudtukra adja azt is, hogy a régi 70 fillér
helyett 45-ért esetleg tudja alkalmazni őket. Gerlei ezt ugyan az újságokban
tagadja, de tény, hogy a cég előszeretettel dolgoztatja 10-12 órát az
alacsonyabb órabérű munkásokat. A szervezkedés 1929 decemberében kap új erőre,
a tapasztalatokon okulva már a szervezők hangja is ércesebb:
„Fölhívás
a tej-és tejtermékipari munkásokhoz és munkásnőkhöz!
A vállalat vezetői félnek a
szervezett munkástól, mert az megfelelő bért és munkaviszonyt követel és
belelát mindazokba a machinációkba, amelyek a tej és tejtermék körül történnek.
Spicli hadat uszít ellenünk, hogy egymást árulják el. A durva bánásmód és a
munkások megalázása és kapcarongynak tekintése jellemzi a munkáltatótársaság
intelligenciáját. Féltik a jólétüket, ezért hangzik folyton örökös ordítása a
hajcsároknak: kirúgom, elbocsátom, aki moccanni mer! és így valósították meg a
leggyalázatosabb kaszárnyarendszert a telepeken.
Bárhol dolgoztok, értsétek meg,
szomorú sorsotokon csak szervezkedéssel lehet segíteni. Be a szakszervezetbe!
Követeléseink:
1. Szakszervezeti Tanács által
meghatározott a létminimumot figyelembe vevő, a megélhetésre elegendő bér.
2. Napi 8 óra munkaidő, túlóra legfeljebb
napi 2 óra, 50%-os pótlékkal fizetve.
3. Levonás semmilyen (még ruhapénz) címen
se legyen eszközölhető.
4. Emberi hangnem a munkásokkal és
munkásnőkkel szemben.
5. A szervezkedés szabadsága, az
elbocsátottak visszavétele.
6. Ezen követeléseinket akár
munkabeszüntetéssel is hajlandóak vagyunk megvédeni.
7. A vállalatok nem célozzák a
közérdeket, mert a termékek árát indokolatlanul emelik.”
A
KT vezetősége természetesen hallani sem akar a követelésekről és a már bevált
módszerrel teszi ártalmatlanná a szervezkedést: mindenkit utcára tesz, aki részt
vesz benne. A munkanélküliség pedig ebben az időben olyan rém, ami ott lebeg
mindenkinek a feje felett. (Illyefalvi úr statisztikáiból tudjuk, hogy 1930-ban
207943-an, 32-ben 380737-en veszik igénybe a városi menhelyeket.) 105.táblázat 106.táblázat 107.1áblázat
A
válság idején mutatkoznak először gondok a KT üzletvitelében. Dacára annak,
hogy a beszállított tej mennyisége ezekben az években is növekszik, (27-ben 56
millió liter, 28-ban 58, 29-ben 61 és 30-ban 64 millió liter tej) az üzletszerű
nyereség folyamatosan csökken és 1930-ban a 300 ezer darab, 3 millió pengő
névértékű részvény tulajdonosainak azt kell tudomásul venni, hogy az előző években
megszokott 5% (150 000 P) osztalékot nem tehetik zsebre. Ezen a közgyűlésen vonul egyébként vissza az üzleti
élettől Dr. Losonci Bódy Tivadar nyugalmazott polgármester is, aki 1915-től
tehát 15 éven át volt a vállalat elnöke. (Arcképét ld a 9/A oldalon. ) Nem
kerülheti el sorsát: megfestett arcképe felkerül a KT első emeleti
tárgyalótermének falára, a nemes elődök (Beniczky Gábor, gróf Zichy Nándor,
gróf Szapáry István,-a nagy gourmand, valamint gróf Keglevich Gábor) képei
mellé. Lickl Károly és Tolnay Pál (helyettes államtitkár és miniszteri tanácsos)
felmentésüket kérik az elnökségből, az őket több oldalról ért támadás miatt. Hangoztatják,
hogy hivatalukat soha és semmiképpen nem használták arra, hogy a KT-nak
jogosulatlan előnyöket szerezzenek és méltánytalan vád az is, hogy bármi
személyes előnyük származna az elnökségi tagságukból. A gyűlés feliratban fordul
a FM-hez, hogy tekintélyének minden súlyával védje meg ezeket a becsületes, az
Egan Ede, Pirkner János és Serbán János nyomdokain járó, a magyar mezőgazdaság
és tejipar ügyén fáradozó tisztségviselőket.
A vállalat az élesedő kereskedelmi
versenyben is megpróbálja a pozícióit megtartani. A napi 200 ezer literes
forgalom a főváros tejszükségletének a felét fedezi, közel 300 fiókjával és
1000 viszonteladójával uralja a budapesti piacot. Saját kenyér és kannagyára
ezen a téren is függetlenséget biztosít. Új termékek bevezetésével is
próbálkozik, (a yovo és az ovola, vagy a mai gyümölcsös joghurtok elődje a
dejó) a többfrontos harc azonban kezdi elszívni az erejét. 1926-ban még ő
terjeszkedik, (május 31.-én magába olvasztja a Bp.-i Általános Tejcsarnok
Rt.-t, 1929-ben viszont már ő adja el nagykanizsai és balatonszentgyörgyi
telepeit az OMTK-nak, teljes felszereléssel és személyzettel.
Dolgozóinak szociális mozgolódásait
házon belül le tudta szerelni, ami érdekeit valóban veszélyeztette, az a
konkurencia, a termelőkkel és az árbizottsággal vívott árharc, valamint a
fogyasztók elégedetlenkedése volt.
A három legnagyobb vállalat (s ha
ezekben az időben, - persze főleg szociáldemokrata szóhasználatban –
„tejkartell”-t emlegetnek, akkor róluk van szó) a KT, az OMTK és a Fővárosi
Tejüzem Rt. minden szembenállásuk ellenére két dologban tökéletesen
egyetértenek: a felvásárlási árakat alacsonyan kell tartani, a fogyasztói
árakat emelni kell. 1930 szeptemberéig a nagyvállalatok 40 fillérért
árusították a kannatejet és 48-ért a palackosat, szállítóinak pedig ezen árnak
csak a ¼-ét fizette mindegyik. A helyzetet a gazdák úgy kívánták megoldani,
hogy saját fogyasztási szövetkezeteik által , a kartellt megkerülve, jóval
alacsonyabb, nekik mégis hasznot hozó áron (26-28 f) árusították a városban a
tejet.
A minisztérium és a város vezetése
nehéz helyzetbe került. Egyrészt nem engedhette meg, hogy azok a
nagyvállalatok, amelyekben jelentős mértékben volt érdekelt, mint részvényes az
alacsony árak miatt tönkre menjenek, másrészt országos érek volt a tejtermelő
gazdák termelési kedvének fenntartása az ellátás érdekében, harmadrészt
számolnia kellett a fogyasztók felzúdulásával, amennyiben az érdekegyeztetés
során a magasabb árakhoz térnének vissza. (ugyanis a nagyvállalatok is
árcsökkentésre kényszerültek, nem is egyszer, ebben és a következő évben is.)
Az OMGE, (a termelők képviselője) a minisztérium és a vállalatok képviselőinek
heves hangulatú ankétja és megbeszélései nyomán áthidaló megoldás született: a
kartell némileg engedett év eleji áraiból, garantálta az év eleji áraiból,
garantálta a minimum 22 filléres átvételt, viszont cserébe megkapta a
forgalomkorlátozást, - a kiskereskedők csak a csarnokokban és nyílt piacon
árusíthattak, a fűszerüzletek pedig csak üveges tejet.
Az öntudatosabb tejtermelők 1932-ben
a FM segítségével tömörültek érdekképviseleti szervezetbe Tejtermelők Budapesti
Szövetsége), hogy összekötő kapocsként működjenek a gazdák és vállalatok,
valamint a gazdák és a földművelési kormányzat között. A minisztérium 1932-33-ban
(18-111 ábra fotók és 112. táblázat) több rendelettel szabályozza a tej és
tejtermékek forgalomba hozatalát, mint amennyit az előző félszázadban fel
lehetne sorolni.
Valószínűleg veszélyes vállalkozás
lenne napjaink tejiparának történetét a napilapok cikkei alapján írni meg, mert
az a történet feltehetően a lyukas polyzacskóról szólna. Ilyen jellegű
fenntartásaink hangoztatása mellett nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy a
szemtanú igazsága azért minden utólagos spekulációnál közelebb állhat a
valósághoz. Jó példa talán erre Ascher László cikke a Népszava 1933 okt.29-i
számában, amelyben „A tehénistállótól a tejespohárig” címmel arról ír, hogy a
tejtermelés jóformán az egyetlen még jövedelmező ága a mezőgazdaságnak, s hogy
bizony dúl a harc, ki keressen rajta. Az országos termelés 10%-át a főváros
zárt területe fogyasztja, a becslése szerint az ellátás monopóliumát kézben
tartó kartell napi 13000 pengőt keres rajta. (Név szerint említi a három
nagyvállalatot.)
„Mindegyik vállalat igazgatóságában
ott ülnek az intéző hatóságok, a rendeleteket gyártó minisztérium aktív emberei
vagy nagy befolyással rendelkező levitézlett államtitkárok és nyugalomba vonult
főtisztviselők, és a nagyvállalatok érdekében ügyesen óvják Budapestet az olcsó
tejtől.
Október 31-után egészen meg akarják
szüntetni az engedély nélküli felhozatalt.” (Közbevetőleg: A kulmináló milimári
problémáról van szó, - az Ágai jóslatát évtizedekkel túlélő kofák évi illegális
és ellenőrizetlen tejbehozatala 30-50 millió literre volt tehető. A Fővárosi
Vegyvizsgáló Intézet razziái azt bizonyították, hogy ebben a tejben dúsan
tenyésznek a tisztátlan vízzel belekerült baktériumok. Balázs Balázs
nagybirtokos saját költségén nyomtatta ki ideges hangú pamfletjét, amelyben
segítséget kért a „milimáriveszedelem” ellen.) Éjszaka és nappal 50-50 detektív
vigyázza majd a csempészeket. Az amerikai szeszcsempészet elleni harc vad képei
elevenednek meg a szemünk előtt. Rendőrök és detektívek zárólánca a főváros
körül: - Isten ments, be ne jusson az olcsó tej!
A kartell átveszi az engedélyezett
nagytermelőtől vagy a helyi szövetkezetetekbe pofozott kisemberektől a tejet és
feldolgozza vagy eladja. A fogyasztóknak eladott tejért 18,5 fillért, az ipari
tejért 9,2 fillért fizet. Csakhogy a minősítést is ő maga végzi el!
Ha a hivatalok, a bizottságok, kényszer-szövetkezetek
A rendelkezés a városkörnyéki
kistermelők és a hatóságok nyílt konfrontációját hozta magával. Mint a Népszava
tudósításaiból látni fogjuk, a főváros vámjainál valóságos tejháború
bontakozott ki.
November 22. szerda „Hétfőn lépett
életbe a kormányrendelet, hogy a vidéki termelők közvetlenül nem hozhatnak be
tejet a fővárosba. Szövetkezetbe kell lépniük és tehenenként 50 pengőért
részvényt vásárolni. Ennek a falujukbeli szövetkezetnek 14-15 filléres áron
kell átadniuk a tejet. Közben a kartell 32-ért adja Pesten.
A soroksári vámnál hétfőn reggel nem
állították meg a tejjel befelé igyekvőket, hanem már a villamosról szedtek le
mindenkit és kobozták el a tejet.
A fehérvári úti vámnál a gyalogosan
és szekéren jövőket feltartóztatták, mire azok elkeseredésükben a földre és a
csendőrökre öntözték a tejet. Erre a csendőrök kardlappal kergették szét a
népeket.
Az igazi összecsapás azonban a Bécsi
úti vámnál robbant ki. Reggel 7-kor mintegy 5-600 ember vagy negyven kocsival,
biciklikkel torlóik össze és zúgolódik, morog. A tejellenőrök áthozzák a
kocsikat a vámon, lefizettetik a 2 p 50-et és a Bécsi út meg a Vörösvári út
sarkán lovasrendőri segédlettel akarják elkobozni a kannákat, hogy átrakják a
KT kocsijaira. A milimárik erre a lovak közé csapnak, át akarnak törni. A
rendőrök odaugranak, kioldják a lovak istrángját. A következő percben, mintegy
vezényszóra, az elkeseredett emberek mintegy 7000 liter tejet öntöznek ki a
földre.
Még tíz órakor is hangos a vám
környéke: - Szabad forgalmat! – Elveszik tőlünk a kenyeret, tönkre megy a falu!
– Nálunk tiszta az istálló, a mi tejünkért még 24 fillért sem adnának!
A tömeg csak lassan oszlik el, van, aki
elindul megnézni mi a helyzet a többi vámnál. Tejháború! „
Aznap igencsak zajlott az élet a
fővárosban. Este zajos Habsburg - ellenes tüntetés kísérte a Vigadóban
megrendezett Ottó-vacsoráról távozó előkelőségeket. (Apponyi György
képviselőhöz egy gyalulatlan hasábfát vágtak, amit ő gondosan átadott egy
rendőrnek. Később meglepve kellett tapasztalniuk, hogy ugyanazzal a hasábfával
akarták leütni Pallavicini György grófot is. ) Ez a hallatlan atrocitás kicsit
elvonta az urak figyelmét Szeder Ferenc képviselő másnap a képviselőházban
mondott beszédéről, amelyben milimáricsata eseményeit fejtegette.
Pedig a tüntetések aznap is folytatódtak.
Kedden is ezer liter tej folyt el az óbudai tejúton, még a bécsi autóbuszra is
jutott belőle. A nagy tejlocsolás után (1933 az óbudai macskák nagy éve) a
milimárik 14 kocsival, üres kannáikkal csörömpölve bejöttek tüntetni Pestre, a
rendőrségnek kellett szétoszlatni őket.
A Keletibe érkezett tejárusokat a
Verseny utca sarkán tartóztatták fel. Ezek a csatornákba öntözték a tejet.
Másnap Propper Sándor elvtárs,
szociáldemokrata képviselő újra interpellált az ügyben. Elmondotta, hogy a
tejrendelet csak a nagytermelők és a kartell érdekeit védi, ugyanakkor 20 ezer
kistermelőt tesz tönkre. A proletár szülők pedig nem tudják megfizetni a 32
filléres tejárat. Árulja már el Gömbös miniszterelnök úr, mitől lesz egészséges
az a magyar ifjúság, amiről őt állandóan szavalni halljuk?
Kállay földművelésügyi miniszter
megrótta a képviselőket, hogy ilyen bagatell kérdéssel lopják a ház drága
idejét. –Ne izgassák a közönséget azzal, hogy van kartell, a tej árát a
minisztérium állapítja meg.
Propper viszontválaszában hiányolta,
hogy a fogyasztókról szó se esett. Európában mindenhol olcsóbb a tej és
magasabbak a fizetések-mondotta.
A tejáralakulás
1929-1934. években havonként, vásárcsarnoki kicsinyben fogyasztás literenként
fillérben.
|
Hónap
|
1929
|
1930
|
1931
|
1932
|
1933
|
1934
|
|
Január
|
42,8
|
39,3
|
30,9
|
32,8
|
32
|
32
|
|
Február
|
42,8
|
38,6
|
31,2
|
28,3
|
32
|
32
|
|
Március
|
42,7
|
38,6
|
35,1
|
32,0
|
32
|
32
|
|
Április
|
39,0
|
39,6
|
35,6
|
32,0
|
32
|
32
|
|
Május
|
39,1
|
39,2
|
35,0
|
32,6
|
32
|
32
|
|
Június
|
39,1
|
38,9
|
35,0
|
32,0
|
32
|
32
|
|
Július
|
39,2
|
39,0
|
35,0
|
33,7
|
32
|
32
|
|
Augusztus
|
39,2
|
38,9
|
35,6
|
34,0
|
32
|
32
|
|
Szeptember
|
39,2
|
35,1
|
34,4
|
34,0
|
32
|
32
|
|
Október
|
39,2
|
34,7
|
33,5
|
34,0
|
32
|
32
|
|
November
|
39,3
|
34,2
|
33,5
|
32,1
|
32
|
32
|
|
December
|
39,3
|
31,3
|
33,3
|
32,0
|
32
|
32
|
Vaj-áralakulás 1929-1934 években havonta, vásárcsarnokokban 1 kg centrifugált tömbvaj
kicsinyben, fillérben
|
Január
|
501
|
411
|
356,6
|
346,1
|
276,3
|
249,6
|
|
Február
|
546
|
437
|
392,7
|
332,7
|
273,5
|
250,0
|
|
Március
|
562
|
480
|
436,2
|
394,0
|
273,1
|
249,9
|
|
Április
|
590
|
482
|
448,3
|
427,3
|
274,8
|
248,3
|
|
Május
|
590
|
436
|
485,9
|
406,1
|
282,3
|
267,1
|
|
Június
|
592
|
457
|
419,9
|
324,2
|
278,0
|
258,7
|
|
Július
|
498
|
451
|
424,2
|
315,5
|
272,3
|
257,1
|
|
Augusztus
|
498
|
402
|
356,3
|
307,8
|
274,7
|
247,5
|
|
Szeptember
|
502
|
383
|
341,4
|
313,7
|
270,0
|
237,3
|
|
Október
|
486
|
414
|
321,5
|
314,2
|
257,0
|
238,9
|
|
November
|
486
|
425
|
326,4
|
309,9
|
249,5
|
244,4
|
|
December
|
486
|
408
|
344,5
|
319,9
|
249,5
|
261,1
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése